Nem nagyon van időm irogatni, így mindig csak a tényeket írom le, mert számomra hogy megőrizzem Boti életének mérföldköveit. Az érzelmekről már nincs időm írni.
Pedig napról napra jobban imádjuk.
Amikor még csak egy csepp csomagocska volt, két etetés között végigaludta az időt. Volt időm takarítani, mosni, főzni. És még ide is tudtam ülni hogy jegyzetelgessek a mindennapjainkról.
Most hogy egy örökmozgó, vidám, szeretnivaló kisfiú anyukája vagyok, már nincs időm ilyesmire.
Bár Boti jó alvó, szerencsére, délelőttönként általában másfél órát alszik, majd ugyanennyit ebéd után.
Ilyenkor vár rám a takarítás, a főzés, a házimunka és a szakdolgozatom.
Amivel bevallom nem úgy haladok mint képzeltem.
Az előző félév könnyű volt, éss hiú reményeket ébresztett bennem, hogy hát ez könnyű lesz, megy ez nekem gyerek mellett is. Na persze, úgy egyszerű ha az ember lánya 3-4 óránként szoptat egy 10-15 percet és mehettem is vissza tanulni.
Most viszont, ha van egy órácskám ideülni gyorsan megörökítem az emlékeimet, karácsonyi ajándékokat keresgélek, meséket, mondókákat kutatok, fényképeket archiválok, mert ezek fontosabbak az anyai szívemnek mint bármilyen iskola.
Csakhogy így nem halad a tanulás.
Az egész életemet, minden gondolatomat a Kisfiam tölti ki, így nem jut hely másnak és főleg nem a tanulásnak. Hihetetlen mennyire átalakultam 9 hónap alatt. Mennyit változtam.
Önmagamat mindig is kényeskedőnek, igai kényelmes embernek gondoltam. Az is voltam.
Ma már nem engedhetem meg hogy egy betegség leterítsen, hogy fáradt vagy rossz kedvű legyek.
Sosem hittem volna hogy 39 fokos lázzal,gyógyszer és orvosi kezelés, ágynyugalom nélkül, végig tudok csinálni egy napot is.
Amikor Boti 3 hónapos volt 4 napot csináltam végig, zokszó nélkül. És mosolyogtam a kisfiamra, nem voltam fáradt és figyelmen kívül hagytam minden fájdalmat.
Amikor óránként kelek hozzá is csak csodálkozom, hogy mennyit bírok alvás nélkül. Amikor mindig is jó alvókám volt. Most viszont felkelek ha kell egy éjjel 10szer is, hogy hajnali fél hatkor már vissza se fekszem, teszem a dolgomat, és még álmos se vagyok.
És mindezért Neked tartozom hálával Kisfiam.
Elnézem hogyan játszanak az Apukájával és könnybe lábad a szemem.
Nem láttam még ilyen különleges kapcsot két ember között.
Szavak nélkül értik egymást, játszótársai, cinkostársai egymásnak. Remélem ez így marad mindig.
Mindig van egy kis huncutség mindkettőjük szemében, amikor ketten vannak. Sőt ha én is ott vagyok, akkor is csak ők ketten láteznek egymásnak. Boti azért néha odacsattog hozzám is bújik, de fél perc múlva mársikongatva igyekszik vissza, hogy rosszalkodjon tovább az apukájával.
Aki boldog mosollyal az arcán tárt karokkal várja őt.
Azelőtt is láttam szépnek, kedves és boldognak a Férjemet, de ilyennek soha.
És mindezt Neked köszönhetem Kisfiam.
Imádunk téged.
Anya és Apa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése